1970 Hungary World Championships

1970: The World Championships from a Hungarian’s Perspective

The Hungarian delegation’s reaction to the 1970 World Championships is fascinating. As you’ll see in the articles below, they envied the organization and financial resources of the top countries, and after a sixth-place finish for the women and an eleventh-place finish for the men in Ljubljana, they certainly would not have predicted the future: a team bronze medal in women’s gymnastics at the 1972 Olympic Games.

In addition, the second article raises an astute question: Had the era of long careers in women’s gymnastics ended? It’s a question that would re-emerge in several articles during this time period. 

What follows is a translation of two articles printed in Békés Megyei Népújság on January 6 and 7, 1971. They were written by József Lukács, who would go on to become the Hungarian women’s head coach from 1983 to 1989.

Copyright: imago/Frinke Vorstellung der Turnerriegen

The Experts’ View of the World Gymnastics Championships in Ljubljana

Organized by Express Travel Agency, 39 Hungarian gymnasts and coaches had the privilege of participating in the 1970 World Gymnastics Championships in Ljubljana. Among them were Olympic champion Aliz Kertész, KSI coach, multiple champion Raymond Csányi, KSI coach, multiple national gymnast Katalin Endrődi, and myself. Such a large group from our country has never watched a world gymnastics championship. The main topic of our conversations is — on the way there, at the location, and during the return — not too hard to guess: gymnastics. Rarely do we have the opportunity to exchange experiences and thoughts over several hours of being together. And yet, in order to speed up the development of this difficult sport in our country, which is a priority in the long-term development plans, this is one of the things we need!


We took the train to Zagreb. At the station, we were greeted by a bus from the company Kompas (the local IBUSZ). After two hours of sightseeing, we were off to Ljubljana. An excellent ride, a comfortable bus, and nice sunny weather made the trip pleasant. After a two-and-a-half-hour drive, we arrived at our accommodation in Ljubljana, a car camping on the outskirts of the city. We were accommodated in three-person semi-detached houses. It was a nice place at the foot of the mountain, on the banks of the Ljubljanica river. In the evening we found out that the rooms stayed cold! The portable tiled stove gave us smoke, and it wasn’t heating at all. (The fact that we were complaining about it only helped to soothe our souls along with a few drinks.) The smoke and the cold are the explanation for the fact that no one got sick. Pathogens can’t take that much! The service was otherwise impeccable.

The town lies in a cauldron surrounded by mountains on both sides of the Ljubljanica river. On one side, there are the modern tower blocks, shophouses, warehouses, and other halls and wide streets of the new town, while on the other side, the old town has retained all its old-time charm. Everything was clean and orderly. The streets were not crowded, the buses were comfortable, and the people were pretty disciplined. There are as many cars in the city as in Belgrade, but its population is only one-third of the capital’s. Ljubljana was on fire for the World Championships — but more on that later. We also visited the castle built on the hill of the old town. No battles were fought from this fortress, nobody has ever fired a cannon from the battlements. Some say the view from the tower is excellent, but we couldn’t look around due to the fog buildup. Its surroundings are well-kept and beautiful, and many people visited it during our stay.

We also managed to get to Bled at the end of the competitions. In hindsight, we felt that this trip was a great way to relax. The atmosphere of the competitions, the tense attention over five days, five mornings, five afternoons, and the filming were exhausting, so it was a really relaxing experience before heading home. We took the aforementioned Kompas bus to Bled, 60 kilometers away. The road led through mountains, with snow on some of the peaks. We stopped for a rest at a place with a good view over the valley. The air was so clean and fresh that it almost burst into our lungs. It would be so nice to have a bag of it every day instead of the polluted city air of the week! (It’s at times like this that I really approve of what they do in schools in the GDR. Once a month, they put the kids on a bus and take them to the mountains, out of the city, to get some fresh air. It’s healthy recreation and relaxation, creates a greater sense of beauty and good taste, and improves knowledge.)

Bled is wonderful! A gift of nature! It is famous for a small lake, surrounded by mountains. You can walk all around the lake in about half an hour. There is a church on one side, with double-decked cabins underneath for bathers. Rowing competitions can be organized at the lake. There is a small island in the middle of the lake where a small church was built. The picture that greeted me was overwhelming. The buildings in the area are equipped for the purposes of the hospitality industry. Even the head of state spends a few days of his free time on the lake. There are barges for guests for sailing on the lake. The lake of Bled is indeed a treasure! It is worthy of a visit for any tourists passing by.


The venue of the XVII World Gymnastics Championships was in Ljubljana at the Tivoli Hall. A sports hall with a capacity of eight to ten thousand spectators was built in the corner of a park (they say that they built it in just six months). It can host almost any indoor competition. A paved skating ring, modern sculptures, and miniature golf courses alongside the promenade leading to it are signs that young and old alike can be engaged in sports here. Nature, exercise, play, and sport are the remedies for the hectic pace of modern life. All of that has to be kept in mind while developing a modern city. Quite rightly, I might add. It should be done thusly everywhere!

The artificial ice rink in front of the hall was constantly busy during our stay. (I imagine this is the case in other cities elsewhere.) It was also difficult to fall on the ice because so many people were using it at all times of the day, especially schoolchildren. Indeed they could, they had ten days off school for the World Championships. They did not do this to create more accommodations, but out of respect and love of sports.

We saw clear evidence of that. There were thousands of posters with pictures of the two most famous gymnasts (Marlenka Kovács and Miroslav Cerar) all around the city. And I mean it, all around the city. Everyone after hearing that we were heading to the cup was smiling, they were very kind to us, and helped us out. This behavior was a message to all the gymnasts of the world, who had achieved the invitation to this event with their honest work. It was an homage to the sport too, which is becoming more popular nowadays than it has ever been in the past, and this sentiment is shared by the locals, too.

The organization was a huge task for the city. The Gymnastic Encyclopedia’s report suggests that they were able to fulfill this task to a high standard. A multitude of brochures, photographic postcards of gymnasts, badges, World Championships results on cards — proof that the organizers had thought of everything that is necessary to achieve success. The organizational activity was indeed a success in itself!) Elan from Yugoslavia and some western sports equipment companies supplied the World Championships organizers with good quality gymnastic equipment. In addition to that, the view of the colors of the equipment – it was just majestic. The podiums were covered with burgundy drapery, the iron bars of the equipment were flame-red. The same color was used for the medal ribbons, which were given to the winners and runners-up. The shape of the vessel containing the magnesium reminded us of the space age. The ground surface was covered with a yellow carpet. The mats that came down were steel blue and no objections were raised regarding their quality. It was a joy to watch the color harmony! Unfortunately for us Hungarian coaches, the realization of this spectacle at home will remain a dream for some time. It would be such a worthy endeavor! The emotion is the energy for the work. The positive


is missing from our gymnastics to give all that we can and to move forward with more freedom. Here at home, we often struggle against invisible walls, the professionals work in difficult conditions — makes our performance cramped, our smiles stiff.

What else contributed to the success of the project? Apart from absolute precision, the music! The exits and entrances and rotating among the apparatus were set to a march composed for the occasion. It must have been a fierce competition that such an impressive score was chosen. A rhythmic applause greeted the entrance to the hall. The graceful march of the gymnasts was a living advertisement for the rediscovered cult of the human body. At every exit and entry, a feeling of excitement gripped our throats, especially at the announcement of the results. If only a Hungarian hymn could have been sung…

The huge hall, the splendor of the colors, the human bodies, beautifully shaped by nature and sport, containing both their intelligence and knowledge of movement, the music, the whole picture — it was unique!

You could follow the progress of the competition. About 50 televisions were suspended from the ceiling by the organizing committee — above the seats. Through these, the results were transmitted at computer speed. At the appropriate time, a scoreboard was also put in the hands of a knowledgeable audience, leaving a blank space for them to give the final scores. All this proved the excellence of the organization!

József Lukács (To be continued)

An Expert’s View of the World Gymnastics Championships in Ljubljana

“The XVII World Championships in Gymnastics will be Miroslav Cerar’s reward game,” wrote Népsport on the 26th of October. The article ends with “Cerar is a great gymnast and no one would laugh if he won the world championship.” The prediction was right: Cerar won another world championship on the pommel horse, and no one laughed. He deserved to win! The horse is a risky sporting apparatus, and he won in this discipline after a very long time. Now, at the height of his popularity, in a glowing atmosphere, he was able to present an almost flawless routine to a rapturous Tivoli, and that is a great achievement. There may have been one or two gymnasts (Kenmotsu) who performed better routines than him, but he deserved the gold medal, and he got it. A great individual gymnast is finishing his active competitive career, but as we have seen, there is no problem with the supply of youngsters in Yugoslav men’s gymnastics!

A few more thoughts on the men’s competitions. The great individuals of the men’s tournament met in Tivoli Sports Hall. The Polish Kubica brothers; the Italian Carminucci; the GDR’s Köste and Brehme; the Yugoslavian Cerar and Vratič; the Soviets Voronin, Diomidov, and Lisitzky; and above all, the Japanese led by the world and Olympic champion


It’s important to name them: Kato, Honma, Tsukahara, Hayata, Nakayama, and the super gymnast Kenmotsu. The latter, 22, is a teacher at the Tokyo Physical Education College. One of his coaches, Takemoto, says he is the gymnast who is the only person today who can show us how the future of the sport will look. His high bar routine with its nine “C” elements — a double pike dismount — is considered fantastic by the experts, as is his triple twist on the floor. It was a pleasure to see the effortless, elegant routines of the other Japanese gymnasts. Even the most difficult moves were performed almost effortlessly.

Their physical and mental underpinnings and structure are optimally designed to meet the high demands of competitive gymnastics. This fact can be overlooked, explained in other ways, but this World Championships in front of me clearly proved it! That is why selection plays a bigger role for us!)

I heard from András Zalka about the training of the Brazilian football team. In Ljubljana, some people saw the Japanese gymnastics team training. What they saw is not contradictory. A high level of physical ability (strength, speed, endurance, agility, flexibility, a combination of these) and excellent stamina characterized the front runners in two different sports. It took a lot of hard work to get here. The intensity and quality of the training were a testimony to this.

The latter is essential! More conscious, more scientific, in short, it is simply of better quality what they do. They leave little to chance! The Soviet team could not beat the Japanese team in this World Championship. In the individual competition, Japanese gymnasts stood on all three steps of the podium. All Japanese athletes won a championship title, except for pommel horse. Nakayama won the world championships on floor, rings, and bars, Tsukahara on vault, and Kenmotsu on high bar.


At our last meeting, I talked to Sándor Békési, one of the coaches of the Hungarian women’s gymnastics team at the World Championships.

— Let’s say you can say only one sentence about the World Championships. What do you consider to be the most characteristic?

He answered: “High standards in the men’s competition. There wasn’t a single distinguishable individual!”

He has seen several world competitions, so he has a basis for comparison, surely what he said is true. Still, it’s worth meditating on. Could it be that from now on champions will be replaced more quickly and will not have the opportunity to show their know-how to the world? Maybe! It used to be that the stars shone for longer. For example, Ágnes Keleti, Bosáková, Latynina, Čáslavská. But let’s not make predictions!

The overall winner Tourischeva deserved to win. Interestingly, if the GDR’s Karin Janz hadn’t fallen off beam, she would have probably won the all-around, and then I could say that she deserved to become World Champion! I was happy for the 18-year-old Soviet girl, but at the same time, I felt sorry for Janz, who was in tears.

When the results were announced, I went to the other side of the auditorium to see their faces and, if possible, to read what was behind them. Maybe I was successful. Karin Janz took some consolation in winning the world title on uneven bars. Tourischeva didn’t even smile during the awards ceremony. Perhaps it was because she felt sorry for her opponent. This is what happens to real sportsmen who have worked hard for their results and appreciate each other’s work!

In the end, the gold medals were distributed as follows. Erika Zuchold (GDR) won the beam and vault, Karin Janz (GDR) won the uneven bar, and Tourischeva won the floor exercise.

A few more words about Erika Zuchold. Her career is interesting. She suffered a ruptured Achilles in February and is now world champion on vault! “I owe everything to my coach and the doctors,” she said. His success is the highlight of his career. In addition to her two world titles, she has also won silver medals in the team and all-around. Her will and unstoppable work ethic should be an example to all young gymnasts!

[Note: Zuchold ruptured her Achilles in 1964 before the Tokyo Olympics. In 1970, she missed several spring meets due to an injury that was unspecified in the newspapers.]


Our ranking is well-known in the newspaper. The men finished 11th, the women 6th. Anyone who knows the difficulties, current conditions, and financial possibilities of the sport cannot be dissatisfied with this result.

Why? Gymnasts from the nations ahead of us prepared for this World Championships under better general and specific conditions. In the women’s competition, the Romanian team finished directly ahead of us in terms of placement. Their young gymnasts are trained in gymnastics colleges (!?) Their special conditions (sporting tools, equipment) are better than ours. Fourth place went to the Japanese team. They were fifteen-hundredths of a point behind the third-place Czechoslovak team! It should be noted that the best female gymnast of Japan, Oda, was injured before the competition. Had she been there, the team would have been third. They have improved a lot, they are excellent gymnasts. The Czechoslovaks gave a steady performance. Čáslavská’s successors are making a great effort to keep their place at the top of the world. The girls from the GDR were a worthy opponent for the Soviets with unheard strength and assurance. They were perhaps the most obvious example of how consciously they competed. Their movements and exercises were constructed with engineering precision, their gymnastics — literally — the result of scientific preparation, their sporting value perhaps the highest. In short, they are flawless gymnasts. Only the Soviet team had more to give and show. Their appearance in Tivoli Hall created a special atmosphere. You simply had to pay attention to their every move. The six gymnasts, all of whom were very pretty, proved that they were the best with their artistic performances and great enthusiasm.

[Note: The very calculated, scientific approach of the East German women was a common theme during this time period. For example, it also came up when Janz won the 1969 European Championships.]


is not impossible. But there are conditions for that! These must be taken into account and taken care of as soon as possible. But how? We must concentrate the financial resources at our disposal. Let us give where we can see returns! Let us not delude ourselves. Let us believe in the facts. After thinking this through, let us bring our plan to the real world. No other plans before that, as the actions are lacking so many times. Some of these ideas may seem abstract, but everyone can find examples to prove them!


The XVII World Gymnastics Championships was a great experience. I learned a lot. The most important findings are the ones that I will now pass on to you, because they apply to everyone, children, parents, coaches, and leaders alike. We should not regret supporting a good sport, we should be happy that it is loved and practiced because it is a noble pastime. In our time, its role is growing. (We would have to invent it if it didn’t already exist.) The moral and material support and the toil for it will pay off, and if we take action — our conscience can be at ease!

More on 1970

The Hungarian Original

Á szakemberek szemével a ljubljanai tornász-világbajnokságról

Az Expressz Utazási Iroda szervezésében 39 magyar tornaszakember és edző részesült abban a szerencsében, hogy részt vehetett az 1970. évi ljubljanai tornász-világbajnokságon. Kőzöttük volt Kertész Aliz olimpiai bajnok, a KSI edzője, Csányi Raymond többszörös bajnők, a KSI edzője, Endrődi Katalin sokszoros válogatott tornász és jómagam is. Ilyen nagyszámú csoport országunkból még nem nézett végig tornász- világbajnokságot. Beszélgetéseink főbb témája — odafelé, ott és visszafelé —, nem nehéz kitalálni: a torna volt. Ritkán adódik lehetőség arra, hogy több órai együttlét alatt kicseréljük tapasztalatainkat, gondolatainkat. Pedig e nehéz sport-ág gyorsabb hazai fejlődése érdekében — ami a távlati fejlesztési tervekben nyomatékké szerepel —, többek között erre is szükség lenne!



Zágrábig vonattal mentünk. Az állomáson a Kompas cég (az ottani IBUSZ) autóbusza várt bennünket. Kétórás városnézés után indultunk Ljubljanába. A kiváló út, a kényelmes autóbusz, szép napsütéses idő tette kellemessé az utat. Két és fél órai út után ljubljanai szálláshelyünkre, a város szélén levő Autós- campingbe érkeztünk. Háromszemélyes ikerházacskákban kaptunk elhelyezést. Tetszetős hely volt a hegy lábánál, a Ljubljanica folyócska partján. Este kiderült, hogy bent a szobában nem lesz meleg! Hordozható cserépkályhából a füst jött — csak a meleg nem. (A reklamálás ténye csak belülről fűtött, no meg a vacsora előtti étvágyhozó ital.) A füst, a hideg a magyarázata annak, hogy senki sem lett beteg. A kórokozók ennyit nem bírnak lei! Egyéb ellátás kifogástalan volt.

A város hegyekkel övezett katlanban, az említett Ljubljanica folyó két oldalán terül el. Egyik oldalán az új város modern toronyházai, üzletházai, lei- állítási és egyéb csarnokai, széles utcái vannak, a másik oldalán a régi város megőrizte minden jellegzetességet. Mindenütt nagy tisztaság, rend uralkodott. Az utcán nincs tönvg, buszban kényelmesen lehet utazni, fegyelmezettek az embe. rek. A városban annyi személyautó van, mint Belgrádban. Lakosainak száma viszont csak egyharmada a fővárosénak. Ljubljana a világbajnokság lázában égett —, de erről maid később. Az óváros dombján épült várban is körülnéztünk. Ebben a várban


ágyúval soha sem lőttek. A kilátás a toronyból mások szerint kitűnő, de mi a köd miatt nem tudtunk körülnézni. Környéke gondozott, szép, sokan látogatták ottlétünkkor is.

A versenyek befejezésekor Bledbe is sikerült eljutni. Utólag éreztük, ez a kirándulás jó| kikapcsolódást jelentett. A versenyek hangulata, a feszült figyelem öt nap, öt délelőtt, délután, a filmezés fárasztó volt, így a hazautazás előtt igazán nyugtatólag hatott ez a program. Az említett Kompas-buszal indultunk a 60 kilométerre fekvő Bledbe. Az út hegyek között vezetett, néhol a csúcs már havas volt. Pihentetőül kiszálltunk egy helyütt, ahonnan jó kilátás nyílt a völgyre. A levegő szinte a tüdőnkbe hasított.annyira tiszta és friss volt. Olyan jó lenne belőle a hétköznapok szennyezett városi levegője helyett naponta — egy zsákkal! (Ilyenkor érzem igazán mennyire helyes, amit az NDK-beli iskolákban tesznek. Havonta egyszer buszba rakják a gyerekeket és elviszik a hegyek közé, ki a városból, jó levegőre. Egészséges kikapcsolódást jelent, pihenést, szépérzéket, ízlést nevel, ismereteket nyújt.)

Bled csodálatos! A természet ajándéka! Hegyek között egy kis tó, kerülete basszál félórai út Templom az egyik oldalon, alatta emeletes kabinsor a fürdő- zőknek. A tóban evezős versenyek is rendezhetők. Közepén parányi sziget, amelyiken a templom épp, hogy elfér. A kép, ami fogadott, képzeletet felü- múló. A környék épületei vendéglátásra berendezettek. Az államfő is a tó partján szokott néhány napot eltölteni szabad idejéből. A vizen bárkák, a vendégek számára. A Bledi tó gyöngyszem! Érdemes az arra járó turistáknak felkeresi, megtekinteni.


XVII. tornász-világbajnoksag szinneiye Ljubljana, a Hala Tivoli volt. Tekinteiyes nagyságú park sarkaba epítettek a nyolc-tizezer nező befogadására alkaimas sportcsarnokot (állító, lag mindössze hat hónap alatt). Szinte valamennyi teremsport versenye megrendezhető benne. A hozzá vezető sétány mellett betonozott gorkorcsolya-palya, modern szobrok, mini golfpályák jelzik, hogy fiatalos, idősebbek tatainak játéklehetőséget errefele. A modern kor feszített életritmusának gyógyszere a természet, a mozgás, a játék, a sport. A modern városok építésénél figyelembe veszik-e felismerést. Tegyük hozzá, nagyon helyesen. Mindenütt így kellene tenni!

A csarnok előtti műjégpálya állandóan foglalt volt ottlétünk idején. (Gondolom, máshol is így van ez.) A jégen elesni is nehéz volt, mert olyan sokan használták a nap minden szakában, főleg iskolásgyerekek. Igaz tehették, mert a világbajnokság idejére tíz nap iskolai szünetet kaptak. Nem az elhelyezés miatti szükségből tették ezt, hanem tiszteletből, sportszeretetből.

Ezt bizonyítják a következők is. A két ismert tornász képével (Kovács Marlenka, Miroslav Cerar) plakátok ezrei voltak láthatók a városban. Mindenütt, fent, lent, kint és bent. A gimnasztika szó hallatára



kedves volt, segítőkész. Szólt ez a világ összesereglett tornászainak, akik tiszteletre méltó munkával kerültek ide. Szólt a sportnak, ami ma fontosabb, mint bármikor volt, s ők ezt vallják.

A szervezés óriási feladatot jelentett a városnak. A torna enciklopédia jelentése arra utal, hogy e feladatnak magas színvonalon tudtak megfelelni. Brossúrák sokasága, fényképes levelezőlapok tornászokról, jelvények ,eddigi VB – e red mé ny ek, kártyákon — igazolták, hogy a rendezők mindenre gondoltak, ami a sikert jelentheti. És a rendezés önmagában is siker volt!) A jugoszláv Elán és néhány nyugati sportszergyártócég jó minőségű tornaszerekkel látta el a VB rendezőit. S mi ennél több, a szerek színeinek látványa — ismét siker volt. A szerek dobogói bordó drapériával bevontak, a szerek vasrészei lángvörösek voltak. Ugyanilyen színű volt az érmek szalagja, amit a győztesek, helyezettek kaptak. A magnéziát tartalmazó edény formája az űrkorszakra emlékeztetett. A talaj felületet sárga szőnyeg borította. A leérkező szőnyegek acélkék színűek voltak, s kifogást minőség eilen nem emeltek. Öröm volt nézni a színharmóniát! Sajnos, nekünk magyar edzőknek e látvány hazai megvalósulása — álom marad egy ideig. Pedig mennyire megérné! Az érzelem adagolja az energiát a munkához. A pozitív


hiányzik a mi tornánkból ahhoz, hogy felszabadultabban adjuk elő, amit tudunk, és előbbre lépjünk. Itthon sokszor a „falak” elleni küzdelem, a nehéz körülmények között végzett szakmai munka — görcsössé teszi az előadásmódot, merevvé teszi mosolyunkat.

Mi segítette még a rendezés sikerét? Az abszolult pontosságon túl, a zene! A ki- és bevonulás, a szercsere erre az alkalomra komponált indulóra történt. Bizonyára pályázat útján sikerült ilyen hatásos zenét választani. Hallatlára ritmusos taps fogadta a terembe lépőt. A tornászok kecses menetelése élő reklám volt. amely hirdette az emberi test újra felfedezett kul túszát.

Minden alkalommal, a ki- és bevonuláskor a meghatottság érzése szorult torkunkba, nemkülönben az eredményhirdetéskor. Hátha még magyar Himnusz is felcsendülhetett volna…

A hatalmas csarnok, a színpompa, a természet és sport áltál széppé formált emberi testek, értelmet, mozgásintelligen. ciát magukba hordva, az alkalomhoz illő zene, a kép — egyedülálló volt!

A verseny alakulását követni lehetett. Körülbelül 50 televíziót lógatott le a mennyezetről a szervező bizottság — az ülőhelyek fölé. Ezeken keresztül az eredmény alakulását komputer gyorsaságával közölték. Alkalmas időben eredménylistát is juttattak a hozzáértő közönség kezébe, üres helyet hagyva, ahová a finálé pontszámait írhatták. Mindez a rendezés felső fokát bizonyította!

Lukács József (Folytatjuk)

A szakember szemével a ljubljanai tornász-világbajnokságról

„A XVII. tornász VB Miroslav Cerár jutalomjátöka lesz” — írta a Népsport október 26-i száma. A cikk így fejeződik be „Cerár nagy tornász és senki sem nevetne kajánul, ba világbajnokságot nyerne.” A jóslat bevált: Cerár lovon újra világbajnokságot nyert és nem nevetett senki kajánul. Megérdemelten nyert! A ló kockázatos tornaszer és ezen a szeren hosszú idei győani tudott. S most, a népszerűség tetőfokán, izzó légkörben, szinte hibátlan gyakorlatot tudott bemutatni a tomboló Tivoliban, és ez nagy teljesítmény. Lehet, hogy nála jobb gyakorlatot mutatott be egy-két tornász (Kenmotsu), de az aranyérmet ő érdemelte meg, és meg is kapta. Nagy tornász- egyéniség fejezete be aktív versenyzői pályafutását, de ahogy láttuk, az utánpótlással a jugoszláv férfi tornában nincs probléma!

A lérfiversenyekröl még néhány gondolatot elmondanék. A férfitoma nagy egyéniségei találkoztak a Hala Tivoliban. A lengyel Kubica-testvérek, az olasz Carminucci, az NDK-s Közte. Brekme, a jugoszláv Cerár, Vratios, a szovjet Vórányin, Diamidov, Lísziczkij és mindezek felett a világ, és olimpiai bajnok


a japánok! Érdemes nevüket itt is felsorolni: Kató, Honma, Tsu- kahara, Hayata, Nakayama és a szupertornász Kenmotsu. Az utóbbi 22 éves, a tokiói testnevelési főiskola tanára. Egyik edzője, Takemoto szerint az a tornász, aki képes arra, hogy már ma megmutassa a torna holnapi arculatát. A szakemberek nyújtógyakorlatét kilenc „C” elemével, dupla csukaszaltó leugrásával — fantasztikusnak tartják, ugyanúgy, a talajon bemutatott hármas csavart szállóját is. Nagy élmény volt látni a többi japán tornász könnyed, elegáns gyakorlatát. A legnehezebb mozdulatsort is szinte erőlködés nélkül végezték. Testi és lelki aláíratok, felépítésük optimálisan szolgálja a versenytorna magas- szintű követelményeit. E tényt lehet nem észrevenni,, máskéo- pen magyarázni, de ez a VB előttem egyértelműen — ezt támasztotta alá! (Ilyen alkat nálunk is van, csak kevesebb. Ezért van nagyobb szerepe nálunk a kiválasztásnak!)

Hallottam Zalka Andrástól a brazil labdarúgó-csapat edzéséről. Ljubljanában látták néhá- nyan a japán tornászcsapat edzését. A látottak nem ellentmondók. Magas szintű testi képességek (erő, gyorsaság, álló- képesség, ügyesség, ruganyosság, ezek kombinációd) és kivá-, ló erőnlét jellemezte a két különböző sportág éllovasait. Idáig kémény munkával jutottak el. Erről tanúskodott az edzés intenzitása, minősége.

Ez utóbbi lényeges! Tudatosabb, tudományosabb, egyszóval minőségibb, amit végeznek. A véletlenre keveset bíznak! A szovjet csapat ezen a világbajnokságon nem tudta megszorítani a japán csapatot. Egyéniben a dobogó mindhárom fokán japán tornász állt. A szerenként! világbajnok! címet — lólengés kivételével — valamennyit japán tornász nyert. Talajon, gyűrűn és korláton Nakayama, lóugrásban Tsuka- hara, nyúiton Kenmotsu nyert világbajnokságot.


A legutóbbi találkozásunkkor megkérdeztem Békési Sándort a VB-n részt vett magyar női tornászcsapat egyik edzőjét.

— Tegyük fel, csak egy mondatot mondhatsz a VB-ről. Mit tartatsz a legjellemzőbbnek?

Ezt válaszolta: — „Magas színvonalat a férfiversenyen. Nőknél hiányozták az igazán nagy egyéniségek!”

Több világversenyt látott, öszszéhasonlítási alapja van, bizonyára amit mondott, így is van. Mégis érdemes meditálni rajta. Lehet, hogy ezentúl a bajnokok gyorsabban cserélődnek és nem lesz alkalmuk egyéniségüket a világ előtt megmutatni? Lehet! Azelőtt mintha hosszabb ideig tündökölt volna egy-egy csillag. Például Keleti Ágnes, Basakova, Latinyina, Csaszlavszka. De ne jósolgassunk!

Az összetett győztes Túriscseva megérdemelten nyert. Érdekes, ha az NDK-s Karin Janz nem esik le a gerendáról, valószínű ő nyeri az összetettet, és akkor ugyanazt mondhatnám, hogy megérdemelten lett világbajnok! Örültem a 18 éves szovjet kislány sikerének, ugyanakkor sajnáltam a könnyeket hullató Janzot.

Eredményhirdetéskor átmentem a nézőtér másik oldalára, hogy láthassam arcukat és ha lehet, kiolvassam, ami mögötte van. Talán sikerült. Karin Janz némileg vigasztalódott a fele- máskorlát világiba inoki címének megszerzésével. Turiscseva mosoly tál an volt a díjkiosztásnál. Talán azért, mert ő is sajnálta ellenfelét. Ilyen igazi sportembereknél fordul elő, akik az eredményért nagyon megdolgozták és becsülik egymás munkáját!

Végül is az aranvak a következőképpen’ oszlottak meg. Gerendán és usrásban Erika Zuchold (NDK) nyert, felemáskorláton Karin Janz (NDK), talajon Turiscseva szerezte meg a világbajnokságot.

Erika Zucholdról még néhány szót. Pályafutása érdekes. Februárban achilles-in szakadást szenvedett és most ugrásban világbajnok lett! Ritka teljesítmény. — „Edzőmnek és az orvosoknak köszönhetek mindent” — nyilatkozta. Mostani sikere versenyzői pályafutásának fénypontját jelenti. Kétszeres világbajnoki címe mellett — csapatban és egyéni összetettben — ezüstérmet szerzett. Akarata, töretlen munkabírása pél da kell legyen minden fiatal tornásznak!


Helyezésünk az újságból közismert. A férfiak 11., a nők 6. helyen végeztek. Aki ismeri a sportág nehézségeit, jelenlegi feltételeit, anyagi lehetőségeit, ezzel az eredménnyel nem lehet elégedetlen.

Miért? Az előttünk levő nemzetek tornászai jobb általános és speciális féLtételék között készültek fel erre a világbajnokságra. A nőknél közvetlen előttünk végzett helyezés szempontjából a román csapat. Utánpótlása tornászkóllégiumban nevelkedik. (!?) Speciális feltételeik (szerek, felszerelés) jobbak a miénknél. Negyedik helyezett volt a japan csapat. Tizenötszázad ponttal maradtak le a harmadik helyezett csehszlovák csapattól! Ehhez tudni kell, hogy a verseny előtt sérült, le a japánok legjobb női tornásza, Oda. Ha ő ott lehetett volna, biztos harmadik a csapat. Nagyon sokat fejlődtek, kiváló tornászok. A csehszlovákok egyenletes teljesítményt nyújtottak. Csaszlavszka utódai nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy tartani tudják helyüket a világ élvonalában. A7 NDK-s lányok hallatlan nagy anyagerősséggel, biztonsággal, méltó ellenfelei voltak a szovjeteknek. Rajtuk látszott talán legjobban, menynyire tudatosan tornásznak. Mozdulataik, gyakorlataik mérnöki pontossággal konstruáltak, tornájuk — a szó szoros értelmében — tudományos felkészülés eredménye, sportértéke talán a legmagasabb. Röviden így is mondhatnám: hibátlanul tornásznak. Ennél többet adni, mutatni csak a szovjet csapat tudott. Megjelenésük a Hala Tivoliban különleges atmoszférát teremtett. Egyszerűen oda kellett figyelni minden lépésükre. A válogatottan csinos, hat tornászlány művészi előadásmóddal, nagy amyagerősséggel bizonyította, hogy ők a legjobbak.


a nagy sporlágbelí követelmények ellenére sem lehetetlen. Ennek azonban feltételei vannak! Ezeket kell jól számba venni és minél előbb megteremteni. Igen, de hogyan? A rendelkezésünkre álló anyagi erőket koncentrálni kell. Oda adjunk, ahonnan várhatunk is valamit! Illúziókba ne ringassuk magunkat. Jobban higgyünk a tényeknek! A felismerés után a tettek következzenek, majd csak utána az újabb felismerés, mert a tették nálunk gyakran kimaradnak ifebböj a folyamatból. E néhány gondolat elvontnak tűnik, de példát mindenki találhat rá — igazolásul!


Nagy élmény volt a XVII. tornász világbajnokság. Sok tapasztalatot gyűjtöttem. A legfontosabbakat most átnyújtom, hisz ezek mindenkire vonatkoznak, gyermekre, szülőre, edzőre és vezetőre egyaránt. Nem sza- | bad sajnálni a támogatást a j sporttól, örülni kell, hogy szeretik, űzik, mert nemes időtöltés. Korunkban szerepe egyre jobban nő. (Ki kellene „találni”, ha nem lenne!) Az erkölcsi, anyagi támogatós, az érte és benne végzett munka megtérül, es ha teszünk is érte — lelkiismeretünk nyugodt lehet!

Lukács József

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.